Címlap
Tisztelt Látogató!
A LURKÓ EXPO új és használt baba, gyerek, tini és kismamaruhák, játékok, babafelszerelések, kisbútorok, kismama kellékek, pelenkák, kozmetikai és bio termékek, egyedi ajándéktárgyak vására.
Expoinkra ezentúl felnőtt ruhákkal is lehet jelentkezni. Úgy gondoljuk, hogy a mai világban minden lehetőséget ki kell használni, hogy megkönnyítsük egymás életét! Tudom, hogy nagyon sok anyuka van, akine ott lapul a szekrényében a kihízott, vagy jobb esetben kifogyott, megunt ruhája, amit csak tartogat. Hát most itt a lehetőség, hogy ezek is új gazdára találjanak!
Rendezvényünk nem csak egy hagyományos vásár! Szeretnénk a vásárlást összekötni egy kis kikapcsolódással, családi programokkal.
A gyermekeket ingyenes játszó várja. Arcfestő és lufihajtógató is jelen van vásárainkon. Exponkon helyet kap bank, biztosító, őssejtbank, egyedi ajándék és naptárkészítő, kozmetikai és egészségmegőrzési tanácsadó, bió termék forgalmazó.
Várjuk akkor is, ha csak játszani hozza a gyerkőcöt!
Árulni azoknak a szülőknek a jelentkezését várom, akik kinőtt, megunt, jó állapotban lévő ruhákat, játékokat, kisebb bútorokat, könyveket, babakocsit, járókát, etetőszéket, kerékpárt szeretnének eladni.
Vállalkozók jelentkezésére is számítunk!
Szeretettel várom Önöket: Kővári Márta szervező
PARKOLÁS Nagykanizsán
Kedves Kanizsai Árusaink! A kijelölt parkolö a Hunyadi utcai Zsigmondy Iskola bejárata felöl lesz megközelíthető!
Kedves nagykanizsai árusaink!
Kedves Anyukák! Egyre többen rendeződtök párokba! Szeretném tudni, hogy ez miért történik így? Én azért dolgozok délutánokon át az expoért ( miközben a gyermekeim nélkülözik a társaságomat), hogy mindenki igényeinek megfeleljek és mind az árusok, mind a vevők jó szájízzel távozzanak! De most ez előtt a jelenség előtt értetlenül állok!!! Szerintem más bababörzékhez képest alacsony áraink vannak! Azért növeltük a helyeket, mert panaszkodtatok, hogy nem fértek el! Most meg már ketten is árultok egy helyen?Hogy van ez? Én mindenkinek a gondját-baját megértem, meghallgatok minden jó és rossz kritikát, próbálok az igényeitekhez igazodni, de nem szeretem, ha hülyének néznek!!! Ha észrevettétek, most már kis zászlókat is gyártottunk, hogy minél hatékonyabb legyen a reklámunk és egyre több vevőt csábítsunk börzénkre!! Megpróbálok mindent megtenni, hogy senki ne veszteséggel menjen haza! Én se szeretnék minuszosan hazamenni! Várom pozitív és negatív hozzáoszlásaitokat!! Köszönöm: Kővári Márti
Parkolás Nagykanizsán !!!
Kedves Árusaink! A börze ideje alatt a parkolást az iskola udvarán lévő kézilabdapályán tudjuk megoldani.Így mindenki könnyebben pakolhat be! Megközelíteni a Rozgonyi utca felöl lehet, a Városi Könyvtárral szemben lévő kapubejárón át!
Kaposvári helyárak változása !!!
Kedves Kaposvári Börzéseink! Ezentúl árusítóhelyeink ára 2600 Ft-ról 2800 Ft-ra változik. A helyek maradnak 2,5 méter szélesek és 1,5 m mélyek. Az asztalok díja is megváltozik: 50x120 cm-es iskolapad 300 Ft, 80x120 cm-es éttermi asztal 500 Ft-ért bérelhető!
Májusi nagykanizsai börze időpontja
Május 12-én újra találkozhatunk Nagykanizsán a Zsigmondy Sportcsarnokban. Most már a hó se fog esni, így reméljük sokan el tudtok jönni. Az árusok parkolását az iskola udvarán tudjuk megoldani, így közelebbről tudtok bepakolni és nem foglaljuk el a vásárlók elöl a parkolót. Helyeket már lehet vásárolni a Plaza Dekor Kuckó boltjában, vagy a 06-30-3344846-os telefonszámon le lehet foglalni.
Keress minket a facebook-on is!
Mindig frissülő hírekkel, aktuális börzeidőpontokkal keress minket a facebookon is! Jelölj be ismerősnek (LURKÓ BÖRZE) és folyamatosan kapcsolatban lehetsz velünk. Megosztom a hírdetéseiteket, programajánlókat, akciókat! Várom negatív és pozitív kritikáitokat, ötleteiteket! Kattints ide és már jelölhetsz is!
KRIO INTÉZET
Újra részt vesz rendezvényeinken a KRIO INTÉZET! Exponkon bővebb felvilágosítást kaphattok minden őssejttel kapcsolatos kérdéseitekre! Szerződéskötésre is lehetőségetek lesz! Nézz be honlapjukra: www.krio.hu
Somogy TV
Bővült médiatámogatóink sora. Ezentúl a Somogy TV is hírdet minket és ezzel remélhetőleg segít az eladóinknak minél több vásárlót becsalógatni rendezvényünkre! Előre is köszönjük az együttműködést! Honlapjukat elérhetitek innen is: www.somogytv.hu




